Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot - 1.fejezet

1. fejezet

Az igazság

Azonnal anya után rohantam, aki viszont nem volt a nappaliban. Felszaladtam a csigalépcsőn az emeletre, anya pedig a saját szobájukban volt.

- Ez mégis mi a fene volt?- kérdeztem hevesen beérve Anyát, aki az ágyuk szélén ült és telefonált.

- Csak semmi csúnya- tette kezét a szája elé, miközben én az ajtóban álltam tehetetlenül. Valaki beleszólt a telefonba.  – Joe! Joe te vagy az?

- Joe?- kérdeztem mire anya leintett. Összefontam kezeimet a mellkasomon. Az ismeretlen férfinév hallatára kíváncsi pillantásokat vetettem anyára, aki unott arckifejezéssel hallgatott.

- Erről nem volt szó. Azt hittem vége- anya a kezével kezdett gesztikulálni. – Soha, soha egy szót sem- idegeskedett anya a telefonban az idegennek, mire idegesen közelebb léptem anyához és egy határozott mozdulattal kikaptam a kezéből a telefont.

- Ennyire azért nem vagyok gyerek. 18 éves vagyok, az a levél nekem jött. Mondd el mi van benne- mondtam idegesen anyának, aki villámokat lőtt szemével miközben kinyomtam a telefont és az ágyra dobtam.

 Anya felpattant és becsukta az ajtót majd visszaült az ágyra. Én még mindig ott szobroztam, a szemével se intett, hogy üljek le, erősen éreztem, hogy szobafogság vár rám.

- Szóval  „mi a fene”? És csodálkozzak, hogy az öcséid milyen trágárul beszélnek.

- Bocsánat- bámultam a földet. – Mi volt a levélben?

- Nagyon-nagyon az elején kell kezdenem. Ülj le- adta meg anya végre az engedélyt.

„ Minden 1981-ben kezdődött. Igen 16 éves voltam. Tudom, nagyon keveset mondta erről az időszakról, de nyomós okom volt rá. Fokvárosban éltem egy szeretetotthonban. Az igazi szüleim eldobtak maguktól, vagy valami hasonló. Nem emlékszem már sok mindenre az igazán kicsi koromból, de az árvaházban nőttem fel.

 Egyik nap az iskolából hazafele elfogtak. Kvázi elraboltak. De a törvény nevében. Egy férfi beszélt hozzám és elmondta, hogy az FBI-nak dolgozik. Közvetve legalább is. És, hogy be kellesz épülnöm egy idegen országban, mint egy iskolás lány és le kellesz lepleznem néhány hecckert, bankrablót, drogokkal üzletelőket, vagy akkor legalább is úgy tudtuk. Ekkor csatlakoztam a Cerasiny-grouphoz. A férfi aki mindezt elmondta Joe Cerasiny volt. Mindenben segített nekem. Új személyiséget vettem fel. Egy 17 éves diáklány egy Los Angeles-i elitgimnáziumban Olivia Adamson. Joe, két tikos ügynök, azaz az újdonsült szüleim és én költöztünk a városba. És egyszerűen csak be kellett épülnöm. Barátokat szerezni, mindenkihez, akihez csak lehet közel kerülni és mindent kideríteni az iskola illegális sarkairól.

 Az egész egy nagy érzelmi csalódás volt. Bérgyilkosokat lepleztem le és közben éltem egy szerelmes 17 éves lány életét. Hazudtam a pasimnak, a barátaimnak és mindenki másnak.

 Akkor változott meg minden mikor közel kerültem a lebukáshoz, na, nem a barátaim előtt. A gyilkosok előtt. Megöltek egy ártatlan lányt, hogy tudtomra adják, én vagyok a következő. Ekkor menekültem el Joe-val együtt New Yorkba. Itt az FBI-nak átadtam az információkat. A személyazonosságomat megtartottam és Angliába jöttem.

 Elkezdtem egyetemre járni ott megismerkedtem apáddal és rövid időn belül megszületett James. majd jöttél te, aztán az ikrek. A további történetet pedig ismered.

 Sosem beszélhettem erről senkinek, te vagy az első, aki hallja az igazságot.

 A levélben az áll, hogy te kellesz nekik. Arra kérnek, hogy épülj be.”

Folytatjuk.

Sziasztok! 

 És igen! Megjött az első fejezet. Kissé rövidre sikerült, talán azért is, hogy a mai rohanó világban mindenkinek legyen pár perce elolvasni és azonosulni vele. Kíváncsi lennék, hogy milyen hosszúságú részeket szerettek olvasni, inkább kevesebb dolog történjen és legyen gyorsan elolvasható, vagy legyen hosszú és eseménydús? 

 Mindenki véleménye számít, hagyj te is valamit itt magad után! ;) <3

Millió csók: Domi xx