2016. július 16., szombat

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot - 3. fejezet

3. fejezt


Néhány másodpercnyi csönd után őszintén szólva azt hittem Joe majd csak úgy a közepébe vág. Hogy ki leszek, és hol leszek. Na és, hogy miért leszek ott.
- Kávét?- hátrált el az ajtótól jobbra lévő asztalkától és rám nézett. Lassan hátra fordultam egy csészét tartott a kezében.
- Nem, köszönöm- feleltem gondolkodás nélkül és ismét az asztalt bámultam.  2 lap, bekezdések nélküli szöveg minimum előttem hevert az asztalon, de nem jutottam sokáig vele.
 Joe elkészítette a kávéját, majd visszaült az asztalhoz velem szemben. Egy pillanatig még pislogás nélkül a papírokat bámultam, majd mikor felpillantottam Joe engem bámult. Kellemetlenül éreztem magam. Mire elkaptam a tekintetemet Joe el is rántotta előlem a hosszú szöveget.
- Nem teljesen az lesz a feladatod, mint Oliviának volt anno- kezdett bele.
- Sokat használod azt a szót, hogy anno- néztem mélyen a szemeibe, mire ő csak apró mosolyra húzta a száját.
- Mert sok minden történt a múltban- felelte igen nagy magabiztossággal, mintha csak számított volna erre a kérdésemre. - Nos. Gondolom, sokat tudsz arról, hogyan történnek ezek a dolgok. Az ilyen, úgymond beépülések.
- Sokat, de nem eleget- vágtam rá a lehető legmagabiztosabban, noha úgy éreztem szinte semmit nem tudok.
- Washingtonba fogsz menni- felelte a lapról olvasva.
- Szép hely- bámultam a plafonra, csak hogy elkerüljem a szemkontaktust.
- Jártál már ott?
- Egyszer- kétszer talán. Osztálykirándulás és egyebek.
- Valóban egy lenyűgöző város. Más beépülő fiatalokkal szemben talán ajánlanám, hogy tartsd meg a keresztneved. Csak a saját érdekedben- pillantott rám.
- A Luca nem egy túl gyakori név.
- Pont elég gyakori ahhoz, hogy senki se gondolkozzon a jelentésén. Apropó, van valami oka, hogy miért ez lett a neved?- tért el a témától Joe, de fel sem nézett, csak a papírokat forgatta a kezei között.
- Nem. Egyszerűen csak ez tetszett a szüleimnek.
- A vezetékneved...
- Valami Cerrasiny izé, ha lehet egy tippem- szakítottam félbe.
- Az csupán csak a felszínesség jele, amikor az egyik tagunk ilyen nevet kap. Harrison. Luca Harrison.
- Ezeket most találod ki?- hátráltam meg egy pillanatra. Joe ravaszul elmosolyodott, de nem nézett fel.
- Nem, a kreativitásom aktivizálásához ennél több időre van szükség.
- Harrison. Valóban milyen kreatív- feleltem gúnyosan szemeimet forgatva.
- Az iskola már tudja, hogy érkezik- folytatta ügyet sem vetve előző kommentemre. – Egy diáklány New Yorkból, aki Washingtonban kezdi gimnazista éveit.
- 18 vagyok- tártam szét a kezeimet a hír hallatán, hogy egy gimnáziumot éppen csak elkezdő lányt kellesz „alakítanom”.
- Luca Carry talán 18 éves. De Luca Harrison, csupán néhány hónap múlva tölti majd a 17-et.- közölte tényszerűen a dolgokat Joe.
- Apropó család, áttérhetnénk erre a részére?
- Nos igen. Luca Harrisonnak egy nővére van. A 18 éves Ann Harrison, aki egy másik gimnáziumban tanul. Az édesanyja Anabell Harrison gimnáziumi tanár…
- Akár csak anyám- szakítottam félbe.
- Akár csak. Annabell német szakos. az édesapja pszichiáter és pszichológus. Washingtoni születésű, New Yorkban van magán rendelője. Michael Harrison.
- Szinte hihető- ráncoltam össze a homlokomat. Szinte hihető. Luca egy nővérrel dolgozó szülőkkel, sok New York-i látogatással. Micsoda ürügy. És micsoda egy agytröszt találta mindezt ki.
 Fel sem tűnt, de néhány pillanatra mélyen elgondolkodtam és csak magam elé bámultam. Joe két lapot fordított elém.
- Amennyiben egyetértesz, írd alá, itt- mutatott az újával a lap aljára ahol a nevem állt. A régi, Luca Mary Carry.
 Gyorsan végigfutottam a szerződést. Nem tartalmazott részleteket, csak hogy hallgatni fogok az irányítóra, hogy átveszem az új személyiségemet illetve, hogy jövő héten New Yorkba utazok. Ott átveszem a papírjaimat és Washingtonba költözök, mint Luca Harrison. Az utolsó pontnál elidőztem egy kicsit. Megszakítani a kapcsolatot a valódi családommal.
 Nyeltem egy nagyot és egy röpke pillanatra Joe-ra néztem, aki türelmesen várakozott.
 Felemeltem az asztalon lévő tollat és aláírtam az egyik lapot. Majd a másikat.


 Anya vitt haza a városból. Étvágytalan, szótlan és kedvetlen voltam. Vagy legalább is Ő ezt állította. A házunk hangulata mintha csak haláleset történt volna, olyan volt. Apával nem is találkoztam miután hazaértem, az ikrek pedig valamilyen más módon jutottak be a városba, de rám nem volt szükségük. Anya erőltette, hogy az legyen vacsorára, amit én szeretnék, mégis a gyomrom kavargott a viselkedésétől, ami azokra a pillanatokra emlékeztet mielőtt egy-egy nyári táborba mentem.
 Az ágyamon üldögélve a plafont bámultam, ki a tetőtéri ablakon, amit a vízcseppek mostak.
 Az íróasztalomra pillantottam, ahol a Harryvel közös képünk bámult rám.
 Lassan 1 éve vagyunk együtt. Még mindig emlékszem a napra, amikor először találkoztunk, majd közel 2 évvel később arra, amikor összejöttünk.
- Szia, kicsim- hallatszott mély hangja a vonal túl oldalán.
- Szia. Át tudnál ugrani?- mondtam remegő hangon.
- Most? Valami baj van?
- Nem csak…- remegett ismét a hangom. – Csak hiányzol- feleltem. Tudtam, hogy Harry biztosan nagyon fáradt. Csak tegnap tért haza, vagy talán csak néhány órája. Mindennél fontosabbnak éreztem, hogy találkozzak vele. Hallottam a telefonon átszűrődve, hogy a garázsuk felé veszi az irányt és autóba száll. S már le is tette a telefont.
 A mosdóba sétáltam ahol megálltam a tükör előtt. Fáradt kisírt szemek, kócos haj. Nem voltam benne biztos, hogy a barátom így akar látni.
 De végül is ebbe szeretett bele tavaly nyáron. Még mindig tisztán él bennem Rose "barátnőm" házibulijának minden pillanata.
 „Egy meleg és fülledt nyári este volt. Az egész évfolyam, sőt, az egész iskola ezt a bulit várta már hónapok óta. Rose azonnal tudta, hogy ezt akarja, ezt a bulit, amikor a szülei bejelentették, hogy elutaznak egy Földközi-tengeri hajóútra. Brightonban volt nyaralójuk, közel a tengerparthoz. Egy óriási tóval a kertjében, medencével és hát minden, ami Rose.
 Őrületes fejfájás kerülgetett. Nem tudtam, hogy a sok kevert pia miatt, aminek a minőségére nem adott a lány még csak félszer annyit, sem mint a cipőjére, vagy csak a fülledt levegő.
 Az óriási nappali közepén ültem az egyik kanapén. Körülöttem részeg, félrészeg vagy részegedni készülő fiatalok illetve hangos zene. Rose a másik kanapén smárolt egy végzős sráccal. Erősen támogattam volna az ötletet, hogy menjenek fel az emeletre, de tudomást sem vettek senkiről.
 Felálltam és egy pillanatra megtorpantam Rosék előtt. A csávó épp a nyakát szívta, így egy hirtelen mozdulattal letettem a poharamat az asztalra majd a mosdó felé vettem az irányt.
 Végighaladva a széles folyosón az előtérbe értem. Félhomály volt, senki nem állt ott, néhányan haladtak át vagy vették az irányt az emeltre. Amikor megszólalt a csengő. Egy röpke pillantást vetettem a nappali felé, Rose és a végzős srác a kanapén feküdtek, még csak nem is hallották.
 Félve léptem az ajtó elé, majd kinyitottam azt. Harry Dickinson és két csatlósa álltak előttem. Egy rekesz volt Harry kezében. Idegenek voltunk, de mégis ismerősök, együtt jártunk bioszra már 3 éve. 9.ben életem szerelme volt, vagy legalább is azt hittem. Szinte alig változott, hosszú barna haj, még csak tudomást sem vesz róla, hogy teljesen a szemébe lóg, szakadt gatya, kockás ing. Pont úgy nézett rám, mint amikor az első biosz órán megállt az asztalom mellett és megkérdezte leülhet-e. Én pedig hirtelen leblokkoltam és meg sem tudtam szólalni, mire Ashley, a lány, aki rég eltűnt és a teljes nevére nem is emlékszem, leszólította, hogy mellette is van egy üres hely. Ha jól tudom 7 hónapig jártak, majd a csaj meg is csalta meg el is költözött valahová az isten háta mögén túl 3 mérföldre. Azóta pedig nem volt barátnője. Éw akkor ott álltak előttem. Kegyetlenül részegen vigyorgott mind Harry mind a két másik srác.
- Rose házibulija, igaz?- szólalt meg Harry folyamatosan tartva velem a szemkontaktust. A hangja rekedt volt, megköszörülte torkát.
- Igen- és déja vu, akár csak 9.ben leblokkoltam, de legalább egy szót sikerült kiejtenem a számon.
- Hoztunk sört, bejöhetünk?- biccentett megrántva a rekeszeket a kezében.
- Hogyne gyertek- feleltem, majd arrébb álltam az útból, ők pedig mint a három muskétás beléptek az előtérbe.
- Hová tegyük?- kérdezte Harry felém fordulva miközben behajtottam az ajtót.
- A konyhába, arra van- intettem a nappali irányába, ahol Rose egy szál melltartóban táncolt az asztalon. Az iskolai férfinép színe java ugrált körülötte. A végzős csávó, akiben még igazán benne volt néhány perce pedig egy másik osztálytársamat lökött szenvedélyesen a falnak. Harry átadta egyik haverjának a rekeszt, akik a nappali felé vették az irányt.
- Pont jókor jöttünk- vigyorgott Harry a táncoló Roset bámulva. Nem szóltam semmit, most nem Harry erős illata fagyasztott le, hanem Rose. – A barátnőd, igaz?- kérdezte.
- Talán- hebegtem. Egy pár pillanatig még csöndben álltunk egymás mellett. – Menj nyugodtan- feleltem szinte reflexszerűen, lebeszélve őt az üdítő társaságomról.
- Van kedved sétálni?- kérdezte mire én is elmosolyodtam.
3-szor sétáltuk körbe a tavat, még a rendőrök szirénája sem zavart meg minket. Rose egyébként élete végéig tartó szobafogságot kapott és hónapokig tartott leszedni a melltartós képeit a hálóról. A kedvencem az volt, amikor a mellét nekinyomta a panoráma ablaknak. Azután nem nagyon beszéltünk többé.
 Harry pedig.... Harry maga a történelem.”
 A gondolataim végére érve visszarohantam a szobámba és a telefonom után nyúltam. Joe számát tárcsáztam, aki két csörgés után fel is vette.
- Mit kellene mondanom a barátaimnak?- kérdeztem azonnal miután felvette.
- Semmit. Azt majd mi elintézzük- felelte. Megforgattam szemeimet, majd le is tettem a telefont, mert valaki csengetett. Harry volt az. 



 Sziasztok!
 Meghoztam a 3. fejezetet. Nem sok hozzáfűzni valóm lenne, mindössze annyi, hogy hamarosan szavazást indítok a blogon, illetve a kritikák is érkeznek szépen sorjában. 
 A kommenteket továbbra is várom és köszönöm szépen mind a kritikus szemmel írtakat mind az építő jellegűeket. Nagyon sokat segítenek. :)

Millió csók: Domi

2016. július 10., vasárnap

Kritika I. - Tollam nyomán tinta by:Hollótoll

Blog kritika I.

Sziasztok!
Meghoztam az oldal első kritikáját, ami persze csak a formalitás kedvéért kapta ezt a címet, hogy kritika. Én elmondom az oldalról a véleményemet, tapasztalataimat, az első benyomást stb., majd leírom, hogy miért érdemes benézni, elolvasni vagy épp feliratkozni. Ez természetesen nem csak erre a kritikára vonatkozik, hanem az össze többi, további kritikára is.
Ha felkeltettem érdeklődésedet te is kérhetsz kritikát ITT!

Tollam nyomán tinta

Szerkesztő: Hollótoll

Első benyomás:
 Nos, először is az első benyomásom nagyon pozitív volt. A szerkesztő, ahogy magát szólítja, Hollótoll, volt az első, aki bátorkodott kritikát kérni, első volt azok között is, aki a blogomon kommentált, így a legnagyobb kíváncsisággal léptem az oldalára. 
 Nem csak a személy töltött el kíváncsisággal, hanem maga a téma is. ami pedig nem más, mint "irodalmi kávézó a neten". Ha szereted az irodalmat, szeretsz kávézóba járni és szeretsz netezni, ez számodra a tökéletes hely. De mit is jelent ez:"meg lehet osztani egymással a saját műveket (vers, regény, novella), véleményt lehet mondani, versenyezni"- hogy a szerkesztőt idézzem. Nos, igen, néhány perc böngészés után megismerkedhettem az oldal lényegével is.

 Ez egy virtuális felület ahová akár Te is beküldheted a saját irományaidat, legyen az novella, regény, vers vagy akár bármi más. Miután beküldted, az értékelésre kerül, első sorban a látogatók által. Így vehetsz részt azzal versenyen is. S ha részt veszel, Te, mint az oldal tagja különböző rangokat érhetsz el, illetve ha nyersz, még nagyobb rangi fokozatot kapsz.
 Kisebb középkori érzésem lett a különféle, herceg/hercegnő, báró/bárónő és más egyéb rangi fokozatok olvasása közben.

A dizájn:
 A blog kinézetére nagyjából 10/8 pontot adnék.
 Összességében nagyon el van találva mind  a fejléc mind a háttér, ugyanis tükrözi a témát, ami pedig nem más mint maga az írás. Egy tejesen egyszerű és letisztult oldalról van szó, ahol a különböző oldalak között nem nehéz az eligazodás. Több hasonlóságot is véltem felfedezni a saját blogom és e között az oldal között a kinézet terén. Egyszerű, egy percig sem bonyolult elrendezés. Jómagam sem vagyok túlságosan nagy szakértője a dolgoknak, ha a blogok szerkesztéséről van szó, így ezt a témát bár kritikus szemmel nézem, egyébként nem szeretném bírálni. 

Miért hasznos ez az oldal?
 Személy szerint nagyon hasznosnak és kreatívnak találtam az oldalt. Ilyen témájú bloggal még sosem találkoztam eddig. Mindazok számára, akik most kezdik az írást és nem tudják valójában, hogy hol induljanak el, vagy csak véleményre van szükségük, építő (és/vagy romboló) jellegű kritikákra ez az oldal óriási segítség. Ezek mellett pedig a versenyezni vágyókat is hívja, akik tehetségüket akarják megmutatni és összemérni másokkal. 
 Végül pedig megemlíteném a fejlécen található kis mondat jelentőségét miszerint: "...lássa a világ, hogy a fiatalok is képesek alkotni." A teljes mondatot elolvasva pedig jobban meg sem lehetne fogalmazni mi is a célja az oldalnak.

Kedvenc részem:

Hollótoll: Árnyalatok 
Karmazsin hajnal
Vérvörös volt. 
Skarlát szín alkony
Vérvörös folt.

Rózsaszín nappal 
Tűzvörös láng.
Vágy színű éjjel.
Összeforrt szánk.

Kétszínű reggel
Szívemen rés
Féltékeny éjfél.
Kezemben kés.

Ében szín este 
Hófehér Hold
Éjsötét penge
Hófehér holt.


Ebbe a versbe futottam bele azonnal a blogra lépésemkor, ami nagyon megtetszett így ezt hoztam el nektek ízelítőként 

Kinek ajánlom:
Ahogy fentebb is említtettem:
 - kezdő íróknak 
- versenyezni vágyóknak
- olvasni vágyóknak
- kritikus típusoknak

Összességében egy öröm volt az oldalt értékelni, remélem, sokan kedvet kaptok ahhoz, hogy beküldjétek ide munkáitokat, hogy versenyezzetek és ezen az oldalon olvasgassatok. Hollótolnak pedig további sok sikert kívánok mind az íráshoz, mind  blogoláshoz! :)
(fent a címre, ill. a képre kattintva található meg az oldal)

 A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot c- történet 2. fejezetét ITT olvashatod.
 A jövő héten pedig egy újabb kritika, hogy melyik oldalról, az egyenlőre maradjon titok.

Millió csók: Domixx

2016. július 9., szombat

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot - 2.fejezet

2. fejezet

Az előző részt ide kattintva olvashatod el.

 Néhány másodpercig csöndesen ültem anya mellett. Nem is várta el, hogy reagáljak a rám zúdított rengeteg információra. A reakcióm egyébként is több száz vagy talán ezer kérdés lett volna, összefüggések nélkül.
 Anya lazán tartotta a térdén a levelet, így kivettem a kezéből. Tényleg nekem szólt. Hivatalos vagyok valami elbeszélgetésre. Nos, az nem állt benne, hogy ilyen dolgokra kérnek, mint anyát kérték, viszont nyilvánvaló, hogy jobban tudja, hogy történnek ezek a dolgok.
- Biztos vagy benne, hogy azt akarják, hogy beépüljek?- tettem fel a kérdést. Anya csak biccentett.
- Mindig így kezdik. Egy egyszerű levél. Ez a kellemesebb módja a dolognak. A másik út, az enyém is, hogy letámadnak és ott a nem, mint válaszlehetőség nem is létezik.
 Meg hát miért is mondanék nemet- gondoltam magamban majd nyugodt léptekkel a szobám felé vettem az irányt.

Néhány nappal később.

Akár azt is gondolhatnám, hogy egy szokásos szombat reggel. Gyomorgörccsel ébredtem, ami a  vizsgák előtti pillanatokat idéz fel.
 A mosdóban a tükör előtt sokat időztem el. A hajamat a felsőm alá dugtam, elképzelve magam rövid hajjal. Nem tetszett. Gyorsan ki is rántottam onnan.
 Idegesen leviharzottam a földszintre. Apa a nappaliban egy csésze kávé mellett üldögélt. Amikor odaértem idegesen pillantott rám, de egy szót nem szólt.
-  Jó reggelt- biccentettem megállva előtte. Nem felelt csak motyogott valamit. Az utóbbi 3 napban pont eleget hallottam a hangját, ahogy anyával veszekedtek. Nem az zavarta, hogy közel 35 év házasság után ismeri meg anyát. Legalább is én így érzékeltem. Az zavarta, hogy elmegyek.
 Gyengülő kezeivel a csésze után kapott, majd kortyolt egyet. Szinte tudomást sem vett róla, hogy ott állok. Talán csak edzette magát a jövőre.
 Nagy lélegzetet vettem, hogy ne csorduljon egy könnycseppem se, majd a konyhába mentem.
 Dan és Patrick a pult mellett reggeliztek. Valami szokásos müzli.
-  Sziasztok-, köszöntem, majd a konyhapultról elemeltem egy tálat és magamnak is feltálaltam a müzlit.
- 7-re ma még hazaérsz?- kérdezte köszönés nélkül Dan.
- Na hova kell már megint elvinni?- forgattam a szemeimet, mire Patrik kuncogni kezdett, de egy szót sem szólt.
- Csak be a városba- felelte fel sem nézve.
 - Meglátjuk- vágtam rá nem túl őszintén. Magam sem tudtam, hogy hazajövök-e ma.
 Néhány perc múlva anya fáradt és karikás szemekkel sétált be a konyhába. Őt is megviselte az utóbbi pár nap. Őszintén vallotta, hogy ha napokig csak nevet a ráncai szinte eltűnnek. Nos, azt mind érzékeltük, hogy nem így cselekedett mostanság.
-  Mennünk kell lassan- mondta. – Fiúk, ki mosogat?
- Tegnap és mosogattam- vágta rá hevesen Patrick az utolsót kanalazva a táljából.
- Hát hogyne. Daniel, egy óra múlva itthon vagyok- Dan csak a szemét forgatta, de nem mondott semmit.

 A Cerrasiny-group épülete egy puccos felhőkarcoló. Kívülről senki nem mondaná, meg mit rejt az épület. Persze előtte állva azonosultam a ténnyel, hogy nem mindenki FBI-os aki beteszi ide a lábát, sok ügyvéd és egyéb más öltönyt igénylő munkát végző férfi ballagott be ellőttem az ajtón.
 A 10. emeletre érve félve megtorpantam. A portás felhúzott szemöldökkel bámult rám, így közelebb léptem.
- Jó napot! Egy bizonyos – pillantottam a levelemre- Joseph Beauburhoz jöttem- hebegtem össze vissza.
- Luca Carry, igaz?- nézett rám kérdően a hölgy, mire én csak bólintottam. – Balra az első.
 Egy hirtelen mozdulattal balra vettem az irányt. A hosszú keskeny folyosó első ajtaján az a bizonyos név állt, ami jó néhány napja már a fejemben kavarog.
 Kettőt kopogtam, majd valamiféle hang szűrődött ki az ajtón, így benyitottam. A világos iroda minden fala csupa üveg, rajta kitekintve a Temze terül el, tipikus angol idő, az esőcseppek csapkodtak.
 Egy modern íróasztal mögül állt fel egy harmincas évei elején járó férfi. Ravasz mosollyal pillantott rám. A lábaim erősen remegtek, így óvatosan és kellő lassúsággal zártam be az ajtót.
- Jó napot Mr. Beaubur- mondtam halkan, ahogy közelebb léptem az asztalhoz. A hangom remegett éreztem, ahogy elcsuklik.
- Szia, Luca. Szólíts, Joe-nak, kérlek foglalj helyet.
 Megnyugtató volt Joe közvetlensége, mégis mint egy támaszpontra úgy ültem le a székbe az asztala előtt. Ő is behúzta magát majd láttam, kellemetlenül érzi magát így bele is csapott a közepébe.
- Tudod miért vagy itt, igaz?- kérdezte.
- Erős túlzás lenne azt mondani, hogy teljesen tisztában vagyok vele.
- Nem kell kertelni. Mindketten tudjuk, mennyit tudsz- pillantott rám kissé sértően.
- Akkor mire fel a kérdés?- vágtam vissza azonnal.
- Csak a rutin- bámult maga elé. Megköszörülte torkát majd folytatta. – Mesélj magadról.
- Nos. Luca Carry vagyok. 18 éves, idén érettségiztem le. Itt születtem Londonban. Van egy bátyám, James, aki 25 éves, illetve két öcsém, ők ikrek, Dan és Patrick 16 évesek. Apukám újságíró volt, de már nem aktív, anyukám pedig tanít.
- Olívia igaz?- szakított félbe Joe.
- Igen.
- Mit tanít?
- Történelmet és franciát egy középiskolában.
- Te is abba az iskolába jártál ahol Ő tanít?- kérdezett ismét Joe, ezzel átvéve az irányítást a történet sorrendje felett.
- Igen ott végeztem, illetve a testvéreim is. De persze ő sosem tanított minket.
- És mit gondolsz erről? Mármint, hogy oda jártok ahol az anyukátok is tanít? – meglepődtem Joe kérdésén és nagyon sóhajtottam ezzel gondolkodási időt nyerve magamnak.
- Apukám például nem értett ezzel mindig egyet. De ez egy elég nagy iskola, James kezdett el elsőnek oda járni, mert elég jó híre volt, de anya akkor még nem dolgozott ott, s miután James elkezdte az iskolát nem sokkal az előtte fejezte be az egyetemet. Gyakorlatra kezdett oda járni és nagyon megtetszett neki. De csak akkor kezdett ott dolgozni, amikor az ikrek is idősebbek lettek már. Szóval Jamest sosem érintette a dolog én pedig nem hajlottam a francia nyelv iránt. Szóval semmi nem tarthatta őt már vissza. Persze sokan gondolták, hogy velünk kivételeznek és egyebek, én mégis úgy érzem, hogy éppen ellenkezőleg, néhány tanár kevésbé volt engedékeny velünk tudván, hogy anyánk szemben ül vele a nevelőiben.
- Köszönöm, hogy ilyen bőbeszédű vagy, Luca- vigyorgott a történetet hallgatva Joe. – Anyukád csak James születése után fejezte be az egyetemet?
- Igen, nem sokat tudok erről, de úgymond véletlenül esett teherbe és ezért nem tudta folytatni a tanulmányait. Miután James idősebb lett akkor házasodtak össze apámmal és akkor fejezte be az iskolát is.
- Akkor az egyetemen ismerkedtek meg a szüleid?- szögezte nekem a kérdést ismét Joe.
- Igen, de elnézést, azt hittem itt rólam lesz, szó nem mellesleg, nem hiszem el, hogy az anyámat be kell mutatnom- kaptam fel hirtelen a vizet a sokadik anyával kapcsolatos kérdés után. Erősen azt hittem, megvan a híre a Cerrasiny-ben.
- Hogyne, igen. Csak a háttér is sokat számít.
- Ne játszd itt a hülyét. A levegőben is benne van, hogy mindent tudsz- folytattam erős hangnemben.
 Joe gonoszan vigyorgott, mire dühösen dőltem hátra a székben.
- Rendben. Akkor újra felteszem a kérdést. Tudod, hogy miért vagy itt?- szólalt meg egy sokkal mélyebb hangon és rákönyökölt az asztalra.
- Be kellesz épülnöm igaz?- feleltem halk hangon. Magam sem hittem el, hogy ki kellett mondanom.
- Akkor vágjunk is bele- felelte hevesen, majd az íróasztal egyik fiókjából egy vaskos mappát kapott elő.


Sziasztok!
 Megérkezett a 3. fejezet is. Remélem elnyerte tetszéseteket, kicsit próbáltam hosszabbra írni, próbálkozom elkerülni azt, hogy nagyon sietős legyen. Jövőhéten jön a 4. rész amiben megtudhatjuk Luca "küldetésének" részleteit, választ kaphatunk a ki? kivel? hol? miért? mikor? na és egyéb kérdésekre. 
 Várok mindenféle kritikát és véleményt, nagyon sokat jelentenek! :)
 A hétvégén pedig valószínűleg felkerül az első blogajánlás. Ha szeretnél kritikát kérni azt még ITT megteheted.

Addig is millió csók: Domi xx

2016. július 4., hétfő

Nyári gyümölcssaláta

Sziasztok! 

 Úgy döntöttem, hogy ma eljött az ideje, hogy feltöltsem a blogra az első lifestyle (vagy mi? :D) bejegyzést. Egy csodálatos gyümölcssalátát fogunk elkészíteni. Kellemes olvasgatást!


 Mint a legtöbb ember így én is minden nyáron elhatározom, hogy na, akkor mostantól kezdve egészségesen táplálkozom, és rendszeresen mozgok. Igen, általában néhány napig be is tartom, az utóbbi időben pedig már egy hétig is volt, hogy bírtam. *taps* 
 Június 13-a volt nekem az első napja az idei nyári szünetnek, így hivatalosan attól a naptól kezdve kezdtem meg az új, egészséges életemet. Mit ne mondjak egészen jól tartottam. 2 hétig. Aztán múlthéten dolgozni kezdtem, ami bár testileg megterhelő volt, a mozgásban pedig nem szenvedtem hiányt, mikor hazaértem semmit nem csináltam, csak feküdtem. >.< 
 Viszont mától kezdve ismét nagy reményekkel belevágtam ebbe az egészséges dologba, így a mai ebédemet le is fotóztam nektek, hogy ti is egy kis kedvet kapjatok az eféle dolgok fogyasztásához. Most pedig megmutatom nektek az elkészítését.

Hozzávalók:
 
 Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis minden gyümölcsöt a kertünkből szereztem be. Nagy motiváció így a nyár elején a gyümölcs dömping ami lehetővé teszi a finomabbnál finomabb friss gyümölcsök fogyasztását. 
 Fontos hozzá tennem, hogy ezek csak ötletek, nem is vagyok nagy szakértője a dolognak és mindenki úgy készíti el, ahogyan szeretné, bármilyen gyümölcsöt fel lehet használni illetve maga a mennyiség is kedv és ízlés szerint változtatható.

- 3 db őszi barack (2 nagyobb és 1 kisebb)
- 1db nagy nyári alma
- 1 marék megy
- 1 marék málna

Elkészítés:

 Azt hiszem ez igazán egyszerű és néhány perc alatt elkészíthető. Az első és legfontosabb dolog hogy minden gyümölcsöt nagyon alaposan meg kell mosni. Ez akkor a legfontosabb hogyha valamilyen boltban vásároltad a gyümölcsöket, legyen az zöldséges vagy valamelyik hipermarket, gondolj csak bele hány kéz fogta meg őket csak míg a polcokra nem kerültek. És persze a kertből szedett gyümölcs megmosása szintén nagyon fontos. 
 Ezek után fel kell kockázni az almát és a barackokat. Én nem hámoztam meg őket, de természetesen ez csak megszokás kérdése. 
 A tálam legaljára helyeztem a barackokat, rászórtam a málnákat, majd erre a meggyeket miután kimagoztam. A legtetejére helyeztem az alma kockákat. 
 És voilà! Csupán csak a kreativitásod szab határt!


Jó étvágyat!

 Remélem  mindenkit sikerült kicsit motiválnom az egészséges táplálkozásra! Ha érdekelnek még ilyen vagy ehhez hasonló dolgok akkor nyomd meg lent az tetszik gombot. A komment szekcióban pedig írd le a véleményedet illetve, hogy mit szeretnél még látni az oldalon.

 A Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot c. történet 1. fejezetét ITT olvashatod. 
 Millió csók: domi Xx

2016. július 2., szombat

Kérj blogajánlót!

Sziasztok!

 A mai naptól kezdve kérhettek tőlem ajánlást, aminek a lényege annyi, hogy körül nézek a blogotokon kritikus, ítélkező majd baráti, segítő szándékkal. Mindezek után én írok a blogomon egy ajánlást/értékelést/kritikát a blogodról amiben a többi olvasónak azt ajánlom.

Akit érdekel a dolog, szeretne jelentkezni, annak nincs más teendője mint ITT LENT kommentben leírni:
- a nevedet
- a blogod címét
- a témáját (pl.:történet fut rajta, divat, lifestyle stb.)
- ha történet fut rajta akkor pedig annak a címét/témáját

A feltételek mindössze annyi, hogy legyél feliratkozva erre a blogra ill. az oldaladon legyen feltüntetve ennek a blognak a címe valamilyen formában, valamint miután az ajánlás kikerült erről tájékoztasd olvasóidat is.

Nos igen, a kritikus arcomat elő is kaptam, nektek pedig várom a jelentkezéseiteket. :)

Millió csók: domi xX


Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot - 1.fejezet

1. fejezet

Az igazság

Azonnal anya után rohantam, aki viszont nem volt a nappaliban. Felszaladtam a csigalépcsőn az emeletre, anya pedig a saját szobájukban volt.
- Ez mégis mi a fene volt?- kérdeztem hevesen beérve Anyát, aki az ágyuk szélén ült és telefonált.
- Csak semmi csúnya- tette kezét a szája elé, miközben én az ajtóban álltam tehetetlenül. Valaki beleszólt a telefonba.  – Joe! Joe te vagy az?
- Joe?- kérdeztem mire anya leintett. Összefontam kezeimet a mellkasomon. Az ismeretlen férfinév hallatára kíváncsi pillantásokat vetettem anyára, aki unott arckifejezéssel hallgatott.
- Erről nem volt szó. Azt hittem vége- anya a kezével kezdett gesztikulálni. – Soha, soha egy szót sem- idegeskedett anya a telefonban az idegennek, mire idegesen közelebb léptem anyához és egy határozott mozdulattal kikaptam a kezéből a telefont.
- Ennyire azért nem vagyok gyerek. 18 éves vagyok, az a levél nekem jött. Mondd el mi van benne- mondtam idegesen anyának, aki villámokat lőtt szemével miközben kinyomtam a telefont és az ágyra dobtam.
 Anya felpattant és becsukta az ajtót majd visszaült az ágyra. Én még mindig ott szobroztam, a szemével se intett, hogy üljek le, erősen éreztem, hogy szobafogság vár rám.
- Szóval  „mi a fene”? És csodálkozzak, hogy az öcséid milyen trágárul beszélnek.
- Bocsánat- bámultam a földet. – Mi volt a levélben?
- Nagyon-nagyon az elején kell kezdenem. Ülj le- adta meg anya végre az engedélyt.
„ Minden 1981-ben kezdődött. Igen 16 éves voltam. Tudom, nagyon keveset mondta erről az időszakról, de nyomós okom volt rá. Fokvárosban éltem egy szeretetotthonban. Az igazi szüleim eldobtak maguktól, vagy valami hasonló. Nem emlékszem már sok mindenre az igazán kicsi koromból, de az árvaházban nőttem fel.
 Egyik nap az iskolából hazafele elfogtak. Kvázi elraboltak. De a törvény nevében. Egy férfi beszélt hozzám és elmondta, hogy az FBI-nak dolgozik. Közvetve legalább is. És, hogy be kellesz épülnöm egy idegen országban, mint egy iskolás lány és le kellesz lepleznem néhány hecckert, bankrablót, drogokkal üzletelőket, vagy akkor legalább is úgy tudtuk. Ekkor csatlakoztam a Cerasiny-grouphoz. A férfi aki mindezt elmondta Joe Cerasiny volt. Mindenben segített nekem. Új személyiséget vettem fel. Egy 17 éves diáklány egy Los Angeles-i elitgimnáziumban Olivia Adamson. Joe, két tikos ügynök, azaz az újdonsült szüleim és én költöztünk a városba. És egyszerűen csak be kellett épülnöm. Barátokat szerezni, mindenkihez, akihez csak lehet közel kerülni és mindent kideríteni az iskola illegális sarkairól.
 Az egész egy nagy érzelmi csalódás volt. Bérgyilkosokat lepleztem le és közben éltem egy szerelmes 17 éves lány életét. Hazudtam a pasimnak, a barátaimnak és mindenki másnak.
 Akkor változott meg minden mikor közel kerültem a lebukáshoz, na, nem a barátaim előtt. A gyilkosok előtt. Megöltek egy ártatlan lányt, hogy tudtomra adják, én vagyok a következő. Ekkor menekültem el Joe-val együtt New Yorkba. Itt az FBI-nak átadtam az információkat. A személyazonosságomat megtartottam és Angliába jöttem.
 Elkezdtem egyetemre járni ott megismerkedtem apáddal és rövid időn belül megszületett James. majd jöttél te, aztán az ikrek. A további történetet pedig ismered.
 Sosem beszélhettem erről senkinek, te vagy az első, aki hallja az igazságot.
 A levélben az áll, hogy te kellesz nekik. Arra kérnek, hogy épülj be.”

Folytatjuk.



Sziasztok! 
 És igen! Megjött az első fejezet. Kissé rövidre sikerült, talán azért is, hogy a mai rohanó világban mindenkinek legyen pár perce elolvasni és azonosulni vele. Kíváncsi lennék, hogy milyen hosszúságú részeket szerettek olvasni, inkább kevesebb dolog történjen és legyen gyorsan elolvasható, vagy legyen hosszú és eseménydús? 
 Mindenki véleménye számít, hagyj te is valamit itt magad után! ;) <3

Millió csók: Domi xx

2016. június 26., vasárnap

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot - Prológus

Prológus

Olivia Adamson elbeszélése

1982. június 14 Los angeles, California

- És a 82-es bálkirály és bálkirálynő- nyitotta fel Amy Smith a borítékot. Az első sor dühös pillantásokat vetett rá, nem neki lenne ott a helye. Micsoda barbárság, mit, számit ki jelenti be, minden, ami számít az az, hogy ki nyeri meg.
A teremben néma csönd lett, mindenki a bejelentést várta.
- Olivia, jelentkezz!- hallatszotta csuklómból a hívás, majd a fülemhez kaptam, mintha csak a hajamat igazítanám meg.
- A színpadtól jobbra állok- suttogtam a fülbevalómat igazgatva.
- Tudom, hogy hetek, sőt hónapok óta mindenki erre vár. Ki lesz nem csak az iskola, hanem Californi királya is!- húzta az időt tovább Amy, miközben a színpadra felvitte két tanár a két koronát. Mr. Rogers, kiszúrt a tömegben, látta rajtam, hogy ideges vagyok, vagy legalább is a kézmozdulatokból erre következtetett. Kissé elfordultam, hogy jól halljam Joe-t.
- Ha te nyernél, ne menj fel a színpadra- hallatszott Joe hangja a karkötőm kis hangszórójából.
- De miért? És te hol vagy? Nem mellesleg erre igazán kicsi az esély- tettem hozzá.
- Ha minden úgy lesz, ahogy azt eltervezték akkor itt állunk a főbejárat előtt. Gondolkodj, de ne sokat- mondta Joe hadarva, s mire előálltam volna a kérdéseimmel már megszakadt a vonal.
- A bálkirály és királynő nem más mint- vett ki Amy egy aprócska lapot a borítékból. – Olivia Adamson és Will Flight.
 Mikor meghallottam a hangomat Joe szavai csengtek a fülemben. Will sokkal közelebb állt a színpadhoz, hívogatóan tekintett rám.
Előre furakodtam a tömegben és Will a kezét nyújtotta. Egy apró csókot nyomott a számra s a fülembe súgott.
-          Miért haboztál?- suttogott, mire én csak mosolyogva megráztam a fejem. Kézen fogva fordultunk a közönség felé. Mr. Rogers a fejünkre helyezte a koronát. Óriási tapsvihar hallatszott, majd az évkönyv fotósa lépett elénk.
A következő pillanatban egy hatalmas sikoly hallatszott. Amy Smith pedig lezúgott a színpadról.
Mindenki eszét vesztve kezdett üvöltözni, Will és a fényképész is leugrott a színpadról, és próbáltak segíteni Amynek, aki körül akkor már hatalmas vértócsa állt.
Azonnal lerohantam a színpadról, végig az iskola folyosóján, ami mintha csak órák lennének csöndes és kihalt volt. Néhány teremből kihallatszottak turbékoló szerelmes párok, vagy épp a portás, ahogy tv-t néz de riadtan felpattant. Kirontottam a főbejáraton. Joe indította is az autót, mire beszálltam mellé.
- Mondtam, hogy ne menj fel- jegyezte meg önelégülten.
- Itt vagyok, vagy nem?- feleltem, mire leemeltem a koronát a fejemről. Gyönyörű volt. Letekertem a kocsi ablakát az országútra felhajtva majd egy lendülettel kidobtam a fejdíszt rajta. Mindenki érdekében.

35 évvel később - London

 Luca Carry elbeszélése

- Hol van a posta?- pattantam fel a konyhában a bárszékre, mire anya elém csúsztatott egy kupac borítékot.
- Mit vársz ennyire?- kérdezte közelebb hajolva.
- Az mindegy- feleltem izgatottan, mire átfutottam a neveket. – Jézusom még Alexnek is jött levele. A többi pedig Olivia Adamson, Olivia Adamson és hoppá Olivia Adamson-Carry. Végül is tartják a lépést. – Feleltem majd dühösen lecsaptam a leveleket.
- Mondd el, mit vársz ennyire? Csak nem Harry az mér megint? Hol nyaral éppen? – kérdezősködött anya miközben felbontotta saját leveleit.
- A Bahamákon- hajtottam rá fejemet a konyhapultra.
- Jesszus- kiáltott fel anya.
- Szép hely és csak 2 hétre ment- egyenesedtem ki.
- Nem, nem az Jesszus, ez Jesszus- felelte anya idegesen majd a levéllel a kezében kiviharzott a konyhából.

- Mi az?- kiáltottam utána, majd megfordítottam a borítékot. Az FBI-tól jött. Egy pillanatra még a szívem is megállt, majd anya után vettem az irányt. 

Folytatjuk. 

Szia! Mindenki véleménye számít, nagyon sokat jelentene, ha leírnád mit gondolsz így első olvasásra. Persze ne ítéljünk prológus alapján, csupán csak engem hajt a kíváncsiság. Köszönöm szépen és szép napot! ;) <3

Domixx